Az eredményről beszámolva a UniCredit hangsúlyozta, hogy - a csökkenő betéti kamatok miatt vonzóbb befektetési formákba áramló megtakarítások mellett is - sikerült növelni az ügyfélbetétek állományát. Az IFRS szerint a betétállomány 4,4 százalékos növekedéssel, 1067 milliárd forintra nőtt, ugyanakkor a továbbra is rendkívül gyenge hazai hitelkereslet körülményei között az ügyfeleknek nyújtott hitelek bruttó állománya 4 százalékkal, 1 013 milliárd forintra csökkent tavaly. Az utóbbit az MNB növekedési hitelprogramja mérsékelte.
Már 85 százaléknál jár a hitel/betét mutató
A banknál a nettó hitel/betét mutató 2013 végére 85 százalékra csökkent, a 2012-es 94 százalékról. A bankszektor általános működési körülményeit jelzi, hogy az UniCredit Bank nem csak a betéti-, hanem a hitelpiacon is növelte részesedését a múlt évben.
Sokat vitt el a különadó és a pénzügyi tranzakciós illeték
A zrt. konszolidált mérlegfőösszege 6,8 százalékkal 1 770 milliárd forintra nőtt 2013-ban. A költség/jövedelem mutató 65 százalékra ugrott, a 2012-es 53 százalékkal szemben, ám a szektor átlagánál még így is jóval kedvezőbb maradt. A költségek jelentős növekedése mögött elsősorban a szektort terhelő adók állnak, melyek összességükben a - bérköltséget és az értékcsökkenést nem tartalmazó - egyéb működési kiadások 70 százalékát tették ki 2013-ban.
Nagy vesztéseget produkált az anyabank
A december végével záródott három hónapban 15 milliárd euró az adózás utáni veszteségről adott számot kedden az anyabank , az egy évvel korábbi 553 millió euró profittal szemben. A rossz hitelekre félretett tartalék 9,3 milliárd euróra nőtt a negyedévben egy évvel korábbi 4,5 milliárd euróról. Az UniCredit 8 milliárd eurós arculatérték - goodwill - leírást hajtott végre, és ezzel nem maradt arculatérték Olaszországban, Közép-és Kelet-Európában, továbbá Ausztriában.Súlyos pénzügyi, adminisztrációs és ügyfélkapcsolati kihívás volt a bankunk számára is, hogy a változatlan formában fennálló bankadó mellett azonnali teherként megjelent a pénzügyi tranzakciós illeték. Amikor az úgynevezett 208 százalékos, egyszeri, pótlólagos illetékbefizetés 6,7 milliárdos összegénél eldöntöttük, hogy azt semmilyen formában nem hárítjuk át sem lakossági, sem vállalati ügyfeleinkre, egyúttal az is végképp eldőlt, hogy a költségbázisunk csökkentése, így a fiókhálózat konszolidációja is elkerülhetetlenné vált - értékelte az évet Patai Mihály elnök-vezérigazgató. A másik fontos döntés az volt, hogy bár a nem teljesítő hitelek aránya továbbra is a piac átlaga alatt maradt, a fedezettségi ráta javítása érdekében jelentősen növelték a kockázati céltartalékokat.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve