Pálinkás Zsolt, a Tesco vezetője az Indexnek elmondta most kezdik a tárgyalásokat az érintettekkel, mindenkinek fel fognak ajánlani új pozíciókat, hogy hány ember marad állás nélkül, még nem lehet megmondani.
Ezzel párhuzamosan viszont 11 százalékos béremelés jön júliustól, összesen 3,5 milliárd forintból, és átalakítják az egész bérezést. Az egyeztetések nemrég fejeződtek be. Átlagosan 11 százalék lesz a bérfejlesztés, de lesz olyan alkamazott, akinél ez több mint 20 százalékot jelent majd.
Pesszimistábbak voltak a vasárnapi boltzárral, és készen állnak arra, hogy betartsák a nyereségességet elváró új szabályt. Azt viszont nem szeretik, ha nem egyenlőek a játékszabályok. További részletek az Indexen.
A béremelést a Kereskedelmi Alkalmazottak Szövetsége is bejelentette: Jelentős, átlagosan 15 százalékos béremelés lesz július 1-jétől a Tesco áruházakban, amelynek révén a jelenleg szakmunkás bérminimumért (129 000 forint) foglalkoztatott munkavállalók bére országszerte 143 700 forintra emelkedik majd - KASZ elnöke Budapesten a bérrendezést lezáró utolsó tárgyalást követő sajtótájékoztatón. Sáling József kiemelte: a béremelés révén minden munkavállaló legalább 11 és legfeljebb 24 százalék közötti béremelésben részesül.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve