Az átkerülő 600 személyből 350-400 a fizikai állományú, a többiek szellemi dolgozók, a létszám mintegy 400 bérelt dolgozóval egészülhet ki, így elérheti az ezret is.
Báles István szakszervezeti vezető a Fejér Megyei Hírlapnak a több hónapig tartó tárgyalások befejezését követően úgy nyilatkozott, abban is megállapodtak, hogy a dolgozók munkaviszonyuk megszakítása nélkül kerülnek át az új céghez. A tavaly júliusban megalapított TPV jegyzett tőkéjét februárban 1,9-ről 2,5 millió euróra emelte a tulajdonos Koninklijke Philips Electronics N.V. Blazsevácz Péter, a Philips kommunikációs vezetője pénteken nem tudott válaszolni az MTI azon kérdésére, hogy mekkora létszámmal dolgozik majd a székesfehérvári üzem, úgy vélte, a létszámot a piaci szükségletek határozzák majd meg. A gyárban tavaly szeptemberben 750 fő dolgozott.
Kapcsolódó
A Philips két-három csoportban zajló elbocsátásai várhatóan április közepéig fejeződnek be, az itt készülő egyéb termékek − szájhigiéniai eszközök, borotvák és telefonok − végszerelését, illetve csomagolását egy harmadik gyártóbázisra szervezi ki. A gyártó tavaly jelentette be, hogy globálisan mintegy 4500 dolgozójától válik meg.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve