Bertalan Zsolt, a Mavir Zrt. eddigi piacműködtetési és gazdasági vezérigazgató-helyettese váltja a társaság vezérigazgatói posztján a tisztséget 2008 óta betöltő Tari Gábort - közölte a társaság. A 38 éves villamosmérnök, közgazdász Bertalan pályafutását a Magyar Villamos Műveknél (MVM) kezdte, majd egy rövid ideig az Elműnél is dolgozott, a Mavirnál 2002-től lát el vezető pozíciókat. Az igazgatóság és a felügyelőbizottság döntését a társaság az új irányítási rendszer életbe léptetésével indokolta, az Európai Unió harmadik energiacsomagjához igazodva. A folyamat a Mavir szerint "megköveteli a rendszerirányító teljes leválasztását a vertikálisan integrált villamosenergia-ipari társaságról" (az anyacég MVM-től), illetve átalakul a Mavir vállalatirányítási rendszere is.
A Mavir közgyűlése az európai uniós tevékenység-szétválasztási előírásoknak megfelelő, a már korábban bevezetett ITO modell szerinti működés további erősítése érdekében új vezérigazgatót és tisztségviselőket választott - mondta Baji Csaba, a többségi tulajdonos MVM vezérigazgatója, aki elmondása szerint az új vezetéstől azt várja el, hogy "továbbra is tegyen meg mindent a rendszerirányítás biztonságáért és a függetlenségi szabályok betartásáért".
Változtak a testületek
A Mavir Felügyelőbizottságának tagjai mostantól Petykó Zoltán, Bács Zalán, Cseh Tamás Zoltán, Csomai Kamilla, Juhász Albin és Károly Imre, az igazgatóság tagjai pedig Töröcskei István, Bertalan Zsolt, Gelényi Csaba, Stumpf János és Vörös József. A közgyűlés mindezek mellett módosította a Mavir alapszabályát, illetve jóváhagyta üzleti tervét is.Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve