A Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint az eredeti támogatásból 93 milliárd 255 millió forintot tett ki az Európai Hálózatfinanszírozási Eszközből kapott pénz, míg a hazai költségvetési forrás 72,726 milliárd forint volt. Az utóbbit emelte meg most a kormány 7,392 milliárddal és lett a teljes támogatási összeg 173,374 milliárd forint. Indoklást nem tartalmaz a határozat.
A NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában megvalósuló fejlesztés keretében a Keleti pályaudvar és Kőbánya felső állomás közötti vasúti vonalszakaszon egy harmadik vágányt építenek ki. Emellett a Rákos-Hatvan közötti vasúti vonalszakasz vasúti pályáját és a biztosítóberendezéseit korszerűsítik, valamint ugyanezen a vonalszakaszon az ETCS 2. szintjének megfelelő vonatbefolyásoló rendszert építenek ki.
A Keleti pályaudvar és a Kőbánya felső vasútállomás közötti harmadik vágány kiépítésére tavaly augusztusban írt ki közbeszerzést a NIF. Szabó Zsolt a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára 2018 márciusában közölte, hogy közel 150 milliárd forint értékben, három projekt keretében megújul a Budapest-Hatvan vasúti vonalszakasz. A tervek szerint a Budapest-Hatvan vonalat 55 kilométer hosszan 120 és 160 kilométeres óránkénti pályasebességre alakítják ki.
A felújítás három részből áll:
- a Rákos - Gödöllő vonal, amelyet nettó 61,9 milliárd forintért a Strabag Vasútépítő Kft. és a Belfry PE Kft. újíthat fel,
- a Gödöllő - Hatvan szakasz, amelyet 62 milliárdért a Swietelsky Kft. kapott,
- a Rákos - Hatvan biztosítóberendezéseinek kivitelezési munkálatai, amelyet sz osztrák Thales két cége nettó 23 milliárd 559 millió forintért építhet meg.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve