A Suzuki Motor Corporation mai hatállyal a Magyar Suzuki Zrt. igazgatóságának tagját, Naoyuki Takeuchit nevezte ki a vállalat vezérigazgatójának - közölte a cég. Elődje, a 2014 májusában kinevezett Ryoichi Oura - aki az elmúlt egy esztendőben a termelés közvetlen irányításának megtartása mellett látta el a vezérigazgatói feladatokat - visszatér szűkebb szakterületéhez, és gyártásért felelős első számú vezetőként folytatja munkáját.
A közlemény kiemeli: az elmúlt évben Ryoichi Oura irányításával a Magyar Suzuki Zrt. sikerrel készítette elő és indította be a Suzuki új globális modellje, a Vitara gyártását és forgalmazását; vezérigazgatóként kettős szerepben egyszerre irányította a termelést és a vállalat általános ügyeit a Vitara előkészítése és bevezetése során. Azt követően, hogy a Vitara sorozatgyártása és forgalmazása 2015. március 5-én elindult, a társaság általános irányítását Ryoichi Oura Naoyuki Takeuchinak adja át. A vállalat ezzel visszatér a jól bevált szervezeti rendhez, és ismét szétválasztja a termelés irányítását és a vezérigazgatói feladatkört.
Naoyuki Takeuchi gépészmérnökként diplomázott a Yamanashi Egyetemen, 1980 óta dolgozik a Suzuki-vállalatcsoportnál. A Magyar Suzuki Zrt.-hez 2012-ben érkezett, vezető mérnökként vett részt a jelenlegi Swift fejlesztésében, mostani kinevezéséig a beszerzési és minőségirányítási igazgató pozícióját töltötte be a vállalatnál. Az új vezérigazgató 60 éves, nős, két fia van.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve