A magyar állam tulajdonában lévő Hiventures Zrt.-t Kelet-Európa egyik legaktívabb és legjelentősebb kockázatitőke-befektetőjeként tartják számon - írja a G7 a cég tevékenységét vizsgáló cikkében. A kockázatitőke-befektetések azok a befektetések, amelyek jellemzően induló, vagy korai fázisban lévő, de nagy potenciált ígérő cégekbe áramlanak, és bár nagy részük nem jön be, amelyik mégis, annak üzleti sikere ellensúlyozhatja a sok veszteséget.
A Vestbee régiós startup oldal, de a bécsi szerkesztésű European Capital Report adatai szerint a Hiventures volt 2020-ban a régió legaktívabb befektetője, összesen 200 megállapodással, ami négyszer több, mint a második legtöbb befektetést felmutatni képes zágrábi Fil Rouge Capital eredménye. A Hiventures a honlapján a cikk írásakor 240 céget lehetett találni, amelyekbe befektettek, ezekből 140 úgynevezett inkubációs, 57 magvető, 43 pedig növekedési befektetés volt.
A Hiventures 2017-től indult el az alapjaival, és közvetítők nélkül kezdett jelentős befektetésekbe. Az uniós forrást is használó alapoknál legkésőbb 2023 végéig kell kihelyeznie 45 milliárdnyi befektetést, de összesen 155,4 milliárd forintot kezel a vállalat (ebből 143,8 milliárd a kihelyezhető forrás és 11,6 milliárd mehet működési költségekre). A Hiventures Zrt. ebből a 143 milliárd forint kihelyezhető forrásból 2021 augusztusáig 50,5 milliárdot helyezett ki.
Eredmények, költségek
A Hiventures cégei összességében pozitív képet mutatnak: a befektetéshez jutott társaságok árbevétele növekszik és jól néz ki az is, hogy folyamatosan növekedett az exportárbevétel. A vállalat érdekeltségei 2020 végén összesen 2856 főt foglalkoztattak, az addig kifizetett 33,8 milliárd forintra vetítve ez azt jelenti, hogy egy új startup-munkahely átlagosan 11,8 millió forintba kerülhetett.
Ez jóval kisebb összeg, mint a nagyvállalatoknál, amelyeknél nem ritkán 30-60 millió forint támogatás áramlik egyetlen új munkahelyre, és azt általában még vissza sem kell téríteni. A hazai startupok viszont befektetésként kapják a forrásokat, azzal a reménnyel, hogy az állami üzletrészeket idővel nyereséggel lehet értékesíteni.
Ha a megtérülést nézzük, akkor nemcsak a befektetett összegeket és azok kamatait kellene kitermelni, hanem a Hiventures Zrt. működési költségeit is: 2017 és 2020 között 7,8 milliárd forint alapkezelői díjat számlázott ki a befektető, ami azt jelenti, hogy a vállalat négy év alatt működésre és alapkezelésre elköltötte a startupoknak adott befektetések ötödét. Az átlagos havi bruttó bér így 1,1 millió forint volt a cégnél.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve