Az Országos Taxis Szövetség elnöke az InfoRádióban elmondta: azért demonstrálnak, mert a városházától semmilyen dokumentumot nem kaptak az új taxirendeletről, de a kiszivárgott információk minden szakmaiságot nélkülöznek. Metál Zoltán hozzátette: korábban voltak egyeztetések, de ezeken nem közeledtek az álláspontok. A szakember megismételte: a Budapest által javasolt változtatások összesen 1,1 milliárd forint terhet rónának a taxisokra.
Hangsúlyozta: a Budapesti Közlekedési Központtól folyamatosan azt hallják, hogy nyitott a tárgyalásra, de konkrétum eddig nem történt, a telefont pedig nem veszik fel.
A demonstráció pontos útvonaláról a BRFK honlpaján lehet tájékozódni.
Torlódás várható
Komolyabb torlódásra lehet számítani a fővárosban hétfőn délután egy 15 órakor induló vonulásos demonstráció miatt. A rendezvényhez kapcsolódóan tilos megállni az '56-osok terén a Damjanich utca és a Városligeti fasor között vasárnap 21 órától június 4-én, hétfőn 21 óráig.A rendőrség honlapján olvasható tájékoztatás szerint a rendezvény a Hősök tere, Andrássy út, Oktogon, Erzsébet körút, Rákóczi út, Kossuth Lajos utca, Városház utca, Bécsi utca, Erzsébet tér, József Attila utca, Széchenyi tér, Lánchíd, Clark Ádám tér, Fő utca, Bem rakpart, Margit híd, Szent István körút, Oktogon, Andrássy út, Dózsa György út útvonalakat érinti. (MTI)
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve