A Szabad sajtó út és a Kossuth Lajos utca reggeltől egészen 20 óráig le van zárva, a buszsávokat viszont 8 és 14 óra, valamint 18 és 20 óra között megnyitják. Felvonulás miatt a Széna tér - Margit körút - Margit híd - Szent István körút - Bajcsy-Zsilinszky út - Alkotmány utca útvonalon 14 és 16 óra között lesznek forgalomkorlátozások.
A 2-es villamos egész nap rövidített útvonalon, a Közvágóhíd és a Kossuth tér között szállít utasokat, a 4-es és a 6-os villamos a Széll Kálmán tér helyett 14 és 15 óra között a Jászai Mari térig, 15 és 16 óra között pedig a Nyugati pályaudvarig közlekedik. A 47-es és a 49-es villamosok 18 és 20 óra között, amikor két rendezvény miatt lezárhatják a Károly körutat, az Astoriát és a Múzeum körutat is, a Batthyány térre közlekednek.
A 70-es és a 78-as trolibusz módosított útvonalon jár 21 óráig, s a Honvéd utca helyett mindkét irányban a Kálmán Imre utcában áll meg. A Szabad sajtó úton közlekedő összes buszjárat szintén módosított útvonalon jár tüntetés miatt 14 és 18 óra között. Az 5-ös, a 7-es, a 7E, a 8-as, a 112-es, a 173-as, a 173E és a 178-as buszok a Szabadság hídon keresztül közlekednek, és nem érintik a Ferenciek tere megállót. A buszok többsége e helyett a Kálvin téren és a Fővám téren áll majd meg, illetve a 7E és 173E járat az Astoriánál. Ha a rendőrség egy másik rendezvény miatt lezárja a kiskörutat, akkor a buszok a Kálvin térről az Üllői út - József körút útvonalon jutnak el a Blaha Lujza térre.
A 16-os autóbuszok 15 óra és 18.30 között az Arany János utcai metróvégállomásra mennek és nem érintik a Deák teret. A 115-ös buszok 15:30 és 18 óra között a Bajcsy-Zsilinszky úton közlekednek.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve