A napi munkabeosztáshoz hasonló rendezési módszerrel koordinált, így naponta csak kevés taxist lekötő, ám folyamatos utcai jelenlétet biztosító tiltakozó megmozdulások helyszíneit a szervezők "egyenlőre csak" 6 évre előre jelentették be - írja közleményében a Taxisok Igazsága Mozgalom.
A TIM szerint a rendelet amellett, hogy családok ezreinek egzisztenciáját veszélyezteti, utas-barátnak sem mondható. A szervezet állítja, hogy a jelentős mennyiségű szakmai hibája miatt, nem hogy javítaná közállapotokat, de a nemzetközi példák alapján valószínűleg kifejezetten növelni fogja az utas-átverések számát, a túlzott egységesítés pedig gyakorlatilag teljesen lehetetlenné teszi az elkövetők felderítését.
A Taxisok Igazsága Mozgalom éppen ezért elutasítja Tarlós István főpolgármesterrel több tárgyalást is folytató két taxis szervezet azon álláspontját, hogy a fix tarifa bevezetése érdekében "bármilyen erkölcstelen kompromisszum megköthető". (A taxis szervezetek problémáiról ide kattintva olvashat bővebben.)
A TIM - közleménye szerint - akkor lenne nyugodt, ha a Fővárosi Közgyűlés június 20-án nem döntene a taxis rendeletről, hanem átdolgoztatná az előterjesztést.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve