Hosszú Katinka bevételét, márkáját, pénztermelő képességét kettős motor hajtja - állapította meg Dénes Ferenc sportközgazdász az InfoRádió Aréna című műsorában. Az egyik az, hogy sikeres, nagyon sok versenyen tud nyerni, a másik pedig, hogy mindig érdekesen tud jelen lenni a nyilvánosságban.
A szakértő szerint ez a kettősség furcsamód nem gyengíti a trendet, hanem éppen hogy beleillik abba. Ezt mutatja az is, hogy hétvégén Kaliforniában nyert versenyt kiváló idővel, és újra a nyilvánosság központjában áll, csak róla beszélünk, tehát ilyen értelemben "csilingel a kassza", ez mozgatja a dolgot.
Véleménye szerint Hosszú Katinka és Shane Tusup párosának alapja, hogy az úszó sikeres, ez a Katinkához köthető brand. Ha ezt tudja folytatni, és jól menedzselik a nyilvánosságot, akkor ez a típusú magánéleti válság nem lesz befolyással a karrierjére.
Olyan forgatókönyv is elképzelhető, amelyben áldozatként jelenik meg Katinka, akivel szimpatizálnunk kell. Elképzelhető a "szegény lány" típusú dolog, hogy mi történik vele, vagy hogy milyen kulturáltan viselkedik, milyen nagyvonalú, milyen fantasztikus személyiség, tehát fel lehet építeni egy ilyen képet a rendszerből - ez mind erősíti őt" - összegzett Dénes Ferenc.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve