Továbbra is a virsli a legnépszerűbb húskészítmény kategória a fogyasztók körében. A húskészítmények forgalmából mintegy 20 százalékkal részesednek a különféle virslik és a kategória éves forgalma 30-35 ezer tonna körül mozog - mondta Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének (Hússzövetség) társadalmi elnöke az MTI-nek.
A fogyasztók egyre inkább az előrecsomagolt termékeket, vagyis az önkiszolgáló pultokon hozzáférhető virsliket vásárolják. Ezen termékek népszerűségét erősítette a pandémia miatt fokozódó fogyasztói óvatosság is. Mindennek eredményeként az előrecsomagolt virslik részesedése 80 százalék körül alakul.
A húskészítményeket előállító magyarországi vállalkozások - beleértve a baromfihús-készítmények gyártóit - éves árbevétele 200 milliárd forint körüli. Az előzetes adatok alapján e vállalkozások termelésének volumenindexe 10 százalék körüli visszaesést mutat az előző évhez képest. Ennek hátterében nagyrészt a pandémia áll, hiszen a vendéglátóipar leállása és a közétkeztetés beszűkülése érdemben csökkenő keresletet eredményezett a belföldi és az export piacokon egyaránt.
Az ágazatnak nehézséget okoz az afrikai sertéspestis (asp) terjedése is - mondta Éder. A betegség megjelenése Németországban az unión kívüli német exportlehetőségek érdemi beszűkülését eredményezte, emiatt ideiglenes túlkínálat alakult ki, amely elég súlyos piaci zavart eredményezett.
Idén az első fél évben még az áremelkedés jellemezte a húskészítmények, így a virslik piacát is, mivel az élősertések ára ebben az időszakban a világpiaci folyamatok miatt Magyarországon is magas volt. Ugyanakkor a második fél évben már leállt az áremelkedés és stabilizálódtak a készítmények árai, így a virsliké is.
A pandémiás helyzet okozta gazdasági nehézségek miatt a fogyasztók árérzékenysége erősödött. Ez némileg lassította azt az évek óta tartó folyamatot, amelynek keretei között a jobb minőségű, magasabb hústartalmú, nem műbélbe töltött virslik forgalma emelkedik a gyengébb minőségűek kárára.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve