Az ismeretlen eredetű, összetételű és ellenőrizetlen forrásból származó folyadékok akár súlyos allergiás reakciókat is okozhatnak a fogyasztónak, hiszen azok a gyártás során nem voltak kitéve a szükséges ellenőrzésnek - írja közleményében a testület.
A hamis termékek legjelentősebb forgalma az interneten keresztül zajlik, mivel a vásárlók számára nagyon vonzóak a non-stop elérhető és alacsony árakat feltüntető, többségében igényesen kialakított online felületek. Interneten keresztül történő rendelés esetén különösen körültekintőnek kell lenni azoknál a portáloknál, ahol nem derülnek ki a forgalmazó cég adatai.
Ebben az esetben nem érdemes a vásárlásba belemenni, mert rendkívül nehéz, sőt gyakorlatilag lehetetlen a fogyasztói jogaink érvényesítése, ezért kerüljük az olyan webes vásárlási lehetőségeket, ahol nincs megjelölve a cégnév és az elérhetőség. Nemcsak az online vásárlásnál kell óvatosnak lennünk: a parfümök az aluljárókban, piacokon és az utcán is könnyen hozzáférhetőek. Érdemes tehát gyanakodni, ha a termék ára és csomagolása vagy külső megjelenése, de akár a színe eltér a megszokottól.
Az Európai Unió Szellemi Tulajdon Hivatalának (EUIPO) egyik korábbi jelentése szerint az EU-ban lefoglalt hamis parfümök és kozmetikai termékek 52 százaléka Törökországból származott, értékük 26,1 millió eurót tett ki 2013-ban. Tavaly Magyarországon a NAV pénzügyőrei egy vámkezelés alkalmával 2 millió forint értékben 55 ezer darab hamis parfümre akadtak, amelyek lefoglalásra és megsemmisítésre kerültek.
Biztató a HENT 2009. óta elvégzett éves fogyasztói kutatásának legfrissebb eredménye is. A hamis illatszerek, illetve kozmetikumok elutasítottsága egyre határozottabb: 2017-ben csupán a lakosság 10 százaléka jelezte, hogy talán venne, további 5 százalék pedig, hogy bármikor venne ilyen terméket. Figyelemreméltó, hogy a hamis illatszerek, valamint kozmetikumok elutasítottsága 2011 óta folyamatosan növekszik: 2011-ben 66 százalék, 2017-ben pedig már 85 százalékos az elutasítók aránya.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve