Bartha Imre, az ÓAM ügyvezetője az MTI-nek elmondta: a 2018-ban elkészülő beruházásnak köszönhetően a kohászati társaság százzal növelheti a jelenlegi 450 fős foglalkoztatott létszámát. Emellett várhatóan ezres nagyságrendű foglalkoztatás-bővülést generál a beszállítók körében is.
A főleg hengerelt acélipari termékeket gyártó cég kapacitása a tervek szerint a fejlesztést követően a mostani évi 200 ezer tonnáról 300 ezer tonnára nő. A termékek hatvan százalékát hazai felhasználóknak értékesítik, negyven százalékát exportálják.
A társaság közleményében a fejlesztést a magyar-német gazdasági kapcsolatok újabb sikertörténetének nevezi, amely a magyar kormány, Orbán Viktor miniszterelnök és Max Aicher tulajdonos "konstruktív együttműködése" eredményeként valósul meg.
A német Max Aicher GmbH & Co. az ÓAM Kft. vagyonát privatizáció keretében, 1997. május 23-án vásárolta meg. A Max Aicher vállalatcsoport építőipari, ingatlanforgalmazási, acélipari és környezetvédelmi vállalkozásaival van jelen Európa piacán.
A nyilvános adatbázis szerint a kft. nettó árbevétele 71,81 millió euró volt tavaly az egy évvel korábbi 76,84 millió euró után. A cég 2014-ben 2,59 millió euró veszteséget ért el, ami 2015-ben 4,03 millió euróra emelkedett.
Az ügyvezető tájékoztatása szerint az idén 95 millió euró forgalommal és 10 millió euró nyereséggel számolnak.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve