A szövetség megjegyzi, hogy nem érdemes átlagárakról beszélni, mert a legtöbb fürdő már 8-10 fajta, különböző szolgáltatásokat tartalmazó jegyet kínál. A magyar fürdőzők számos kedvezményt vehetnek igénybe, egy négyfős család akár több tízezer forintot is spórolhat a megfelelő jegy kiválasztásával.
A közlemény szerint a bevételeiket a fürdők úgy is próbálják növelni, hogy magasabb színvonalú vagy többféle, gyógy- és wellness szolgáltatást is nyújtanak.
A tavalyi forgalomra kedvezően hatott, hogy a SZÉP-kártyáról a fürdőszolgáltatások már mindhárom zsebből fizethetőek voltak. Az átjárhatóság miatt mintegy 15-20 százalékkal növekedett a fürdőkben a SZÉP-kártya használat a szövetség adatai szerint.
A közlemény szerint a nemzetközi jelentőségű fürdők látogatóforgalma évről-évre meghaladja a 9 millió főt. Az országos és regionális jelentőségű fürdőkben további 9-10 millió látogatót regisztrálnak évente, a lokális jelentőségű fürdők további 4,5-5 millió látogatót fogadnak.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve