A perben tekintettel kell lenni a jogszabályi környezetre, amely viszont 2004 és 2014 között több alkalommal és jelentősen megváltozott. Többek közt 2009 óta kormányrendelet szabályozta az oklistát az egyoldalú szerződésmódosításokat - érvelt Nagy András, az iroda partnere. (A per további részleteiről itt olvashat.)
Ha a bíróság úgy találja, hogy valamely, a bank által alkalmazott kikötés nem felel meg a Kúria által támasztott feltételeknek, akkor részleges érvénytelenség is elképzelhető. Mindezt a Kúria több korábbi döntésre, jogegységi határozatára vezette vissza.
Kapcsolódó
Rossz a Kásler-ügyre való hivatkozás
Hiba volt, hogy a Kúria, majd a törvény az Európai Bíróságnak a Kásler-ügyben hozott megállapításait vette át. Más volt ugyanis a két per tárgya. Például az átláthatóság fogalma mást jelent az árfolyamrés és mást az egyoldalú szerződésmódosítás esetén - érvelt a bank által megbízott ügyvéd.
A törvény abszurd: például szűk körben (csak fogyasztási kölcsönszerződéseket) elévült követeléseket tesz érvényesíthetővé - fogalmazott Nagy.
Az állam ügyvédjei nem is figyelnek a részletekre
Az alperes keresete nem is minden pontban a felperesi kérelemre reagált, vélhetően mert minden perben így érvelnek majd a magyar állam képviselői - fogalmazott a bank által megbízott ügyvéd. De például egy több mint 200 oldalas alperesi keresetet péntek 16 órakor kapott meg a felperes, amelyre nem tudott máig érdemben reagálni. A 21-én beadott előző alperesi keresetre pedig egy ma beadott irattal reagáltak.
A perbeli jogvita súlyához igazodó, megfelelő határidőt kért Nagy. Véleménye szerint ha pedig erre nem lát lehetőséget a bíróság, akkor ez egy újabb ok lehet az Ab-hez való fordulásra. Úgy látja, hogy a kiemelt társadalmi fontosság nem legitimálja a statáriális eljárási szabályokat.
Nagy szerint a Kéthely és Vidéke Takarékszövetkezet ügyében hozott pénteki elsőfokú döntés indoklásában szereplő hivatkozás - miszerint egy, az Emberi Jogok Európai Bírósága által kiadott ítélet szerint minden polgári jogi eljárást 60 napon belül be kell fejezni - eredetét nekik sem sikerült megtalálni.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve