Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a Hollandiából induló, Magyarországot is elérő tojásbotrány milyen hatással lesz a tojásfogyasztásra és az árakra, mindenesetre a Mindenár.hu élelmiszerár-összehasonlító oldal segítségével összeszedtük, hogy a boltláncok mennyiért adják most a tojást.
Többet mond a kilós ár
Az akciós tojás többek között az Auchan, a Tesco és a Spar tett a kínálatba, ám nem ugyan azokat a méretűeket akciózták a láncok. A Tescónál például S-es tojásokat lehet kapni, ezzel szemben a Spar és az Auchan nagyobbakkal jött elő, ezért a tojásoknál kötelezően előírt kilós árból látható a különbség.
Az Auchanban a tojás kilós ára 490-570 forintra jön ki, 10 darab 359 forint, azaz darabja 36 forint. A Tesco 249 forintért ad 10 darabot, ám mivel ezek S-es méretűek, kisebbek. A kilós ár alig múlja felül az Auchanét, 580 forint. A Sparban az extra sárga M-es tojás lett akciós, amelynek kilós ára közel 700 forint. A 10 darabos dobozért pedig 370 forintot kell adni.
A tojásbotrány röviden
A tojás az után került a fókuszba, hogy az elmúlt hetekben több európai uniós tagállamba is került fipronillal szennyezett tojás, tojástermék. A Hollandiából kiindult tojásszennyezési ügyben eddig legalább 17 uniós és két EU-n kívüli ország jelezte, hogy rovarirtószerrel szennyezett tojásokat találtak. fipronilt elsősorban növényvédő szerekben, valamint állatgyógyászati készítményekben alkalmazzák hatóanyagként. Rovarok és atkák ellen hatásos, azonban élelmiszer célú állatok esetében nem használható.
A tojásbotrány kirobbanását követően a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) vizsgálatai során talált fipronillal szennyezett tojást a magyar piacon is, a határérték feletti szennyezettségű tojások listáját pedig a weboldalán tette közzé.
A Magyar Tojóhibrid-Tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége (Tojásszövetség) reagálva a Nébih-vizsgálatokra közölte: a szervezet tagjai maradéktalanul betartják az előírásokat, amelyet önként kezdeményezett vizsgálattal is bizonyítanának. Tojásszövetség szerint a magyarországi tojástermelők döntő többsége csak olyan szereket használ, amelyek engedélyezettek és biztonságosak.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve