Amióta a közlekedési vállalat felbontotta szerződését a Generali-Providencia Zrt.-vel, a kártalanításokra egyedül csak a felelősségbiztosítás nyújthat forrást. 2013 január 1-jétől napjainkig közel ezer utas nyújtotta be kárigényét a BKV-hoz, ám a bírósági szakaszba csak valamivel több, mint húsz eset jutott el. A lap a BKV-tól megtudta, a perekben a bíróság által megítélt legalacsonyabb összeg 355 ezer forint, míg a legmagasabb tízmillió- ötvenezer forint volt, amelyet a biztosító megfizetett. A magas kárigényszám és az alacsony perszám jól mutatja, hogy a bírósági procedúrát kevesen vállalják, mert kétséges a kimenetele.
Az elvesztett perek mellett is jobban megéri
A BKV korábban meghatározott kártérítést nyújtott a jeggyel, vagy bérlettel rendelkező utasok számára, amikor őket a vállalat üzemi területén - járművön, mozgólépcsőn, le- és felszálláskor - valamilyen baleset érte, ám ma már kétséget kizáróan bizonyítani kell, hogy valóban a társaság volt a hibás. A korábbi utas-balesetbiztosítás felmondását a BKV a magas költségekkel indokolta a lapnak: 2011-ben a biztosítás éves díja 50 millió forintjába került a vállalatnak.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve