Összesen 110 esetben emeltek le bankok ügyfeleinek számlájáról csalók, a visszaélések teljes összege pedig nem éri el a kétmillió forintot - közölte a hvg.hu-val Sütő Ágnes, a Magyar Bankszövetség szakértője. Hozzátette: a károsultak nagy része olyan ügyfél, aki magyarországi készpénzfelvételkor nem ügyelt arra, hogy kezével eltakarja PIN kódját, amikor bepötyögte azt. Az elkövetők mikrokamerával rögzíthették a PIN kódokat.
Többek között a Budapest Bank is ügyfeleinek számláját csapolták meg bankkártyás csalók, a bűnözők külföldi bankterminálokon keresztül jutottak hozzá több százezer forintos összegekhez.
Elsőként a Napi Gazdaság írta meg egy károsult jelzése alapján, hogy augusztus 11-én este néhány perc alatt több SMS-t is kapott a bank automata rendszerétől, amelyben arról tájékoztatták, hogy tranzakciónként 50-60 ezer, összesen mintegy 300 ezer forintot vettek fel a bankkártyájával Indonéziában. A károsult azonnal megpróbálta letiltani kártyáját a Budapest Banknál, de ez csak három óval később sikerült, mivel többen is ugyanezért keresték az ügyfélszolgálatot. A tiltás után még egyszer, Dominikában próbáltak pénzt felvenni a számlájáról.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve