A világ második legnagyobb sörgyártójának értékesítése a szeptember végével záródott három hónapban 2,5 százalékkal, 60 millió hektoliterre nőtt. Ez a mennyiség jócskán felülmúlta a szakértők által várt 57,9 millió hektolitert.
A Heineken arra figyelmeztetett, hogy az árfolyamok kedvezőtlen alakulása ronthatják idei eredményét. Egyben közölte, hogy kilenchavi adózott eredménye 1,49 milliárd euró lett, ami 1 százalékkal nagyobb az egy évvel korábbinál.
Kapcsolódó
Az értékesítés szempontjából Európában listavezető Heineken eladása 12,2 százalékkal nőtt a negyedévben Ázsiában és a csendes-óceáni térségben - Kínát nem számítva, továbbá 8,8 százalékkal bővült Afrikában, a Közel-Keleten, valamint Kelet-Európában.
Az amerikai kontinensen a Heineken értékesítése visszaesett az Egyesült Államokban, amit azonban részben ellensúlyozott, hogy több sört adott el a cég Mexikóban és Brazíliában.
Az európai adatokat rontotta a szokásosnál hűvösebb időjárás Franciaországban és Hollandiában, továbbá az eladások csökkenése Nagy-Britanniában és Lengyelországban.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve