A mintegy kétszáz munkáltató 54 százaléka kívánja szerepeltetni ezt az új lehetőséget a juttatási rendszerében - derül ki a friss felméréséből, mely szerint még jelentősebb ez az arány, ha a felmérésben érintett cégek munkavállalóival (156.448 fő) súlyozzuk az egyes cégek terveit. Így a foglalkoztatottak 56,5 százalékának munkáltatója tervezi a lakáscélú hitel törlesztésének támogatását.
Ahol bevezetésre kerülhet ez a juttatás, ott a válaszadók becslése szerint átlagosan a juttatási keret 26 százaléka (dolgozói létszámmal súlyozva 21,76 százalék) fordítódhat erre a célra.
Nem kaphat bárki ilyen támogatást
A lakáscélú támogatás adómentességéhez speciális feltételek, például méltányolható lakásigény szükséges - magyarázza Fata László cafeteria szakértő, aki szerint így a lakás szobái és az ott lakók száma mellett a lakás értékét is figyelnie kell a munkáltatónak az adómentesség megállapításához.
A feltételeknek való megfelelés esetén a juttatás értéke a vételár vagy a teljes építési költség 30 százalékáig, de a folyósítás évét megelőző négy évben erre a célra kapott összegekkel együtt maximum 5 millió forintig terjedhet. Így arra is figyelnie kell a támogatást nyújtó munkáltatónak, hogy az előző években más munkáltató adott-e már ilyen juttatást az érintett magánszemélynek.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve