Az MNB jogelőd felügyeleti hatósága (PSZÁF) fogyasztóvédelmi célvizsgálatot folytatott le AXA Biztosító Zrt-nél az időskorú személyekkel kötött életbiztosítási szerződéskötések kapcsán az ajánlattételt megelőző tájékoztatási kötelezettség teljesítéséről. A hatóság a vizsgálatnál figyelemmel volt arra, hogy az időskorúak az átlagos fogyasztóknál lényegesen kiszolgáltatottabbak egy bonyolult életbiztosítási szerződés megkötésekor, ezért a biztosítóktól fokozott figyelem és együttműködés várható el az e szerződésekre vonatkozó tájékoztatásnál.
A vizsgálat kiterjedt a biztosító igényfelmérési gyakorlatára is, azaz, hogy a befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződéseket a fogyasztók tényleges igényeinek megfelelően kötötték-e meg. A jogszabályi rendelkezések előírják a biztosítóknak és a biztosításközvetítőknek, hogy az életbiztosítási szerződés megkötése előtt - az olyan megtakarítási elemet nem tartalmazó, tisztán kockázati életbiztosítások kivételével, amelyeket pénzügyi intézmény az általa nyújtott, pénzügyi szolgáltatással összefüggésben javasolt, vagy amelyeknek a biztosítási összege nem haladja meg az 1 millió forintot - mérjék fel, illetve az ügyfél által megadott információk alapján pontosítsák a fogyasztó igényeit. Határozottan elvárható, hogy időskorú fogyasztók esetében a biztosítók fokozott figyelemmel és körültekintéssel járjanak el az igényfelmérésnél, hiszen az időskorúak - kiszolgáltatott helyzetüknél fogva - erőteljesebb védelmet igényelnek - hansúlyozta az MNB.
A vizsgálat során kiderült: az AXA Biztosító Zrt az időskorú ügyfelekkel anélkül kötött hosszú távú elkötelezettséggel járó, folyamatos díjas életbiztosítási szerződést, hogy meggyőződött volna az ügyfelek tényleges igényeiről, valós szándékáról. Ezzel az eljárással megsértette a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmára vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket. Az MNB Pénzügyi Stabilitási Tanácsa ezért határozatában 2 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki, és megtiltotta a jogsértő magatartás további folytatását.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve