Tegnap hatályba lépett az MNB határozata, amely visszavonta az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet tevékenységi engedélyét. A jegybank július 4-én tette közzé engedély-visszavonó határozatát, amely - a szövetkezeti integrációról szóló törvény előírása szerint - a jogszabály feltételeinek megvalósulásával 8 nap múlva vált hatályossá. E határidő tegnap járt le.
Fizet majd az OBA
Ezt követően a jegybank által az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezethez kirendelt felügyeleti biztosok várhatóan rövidesen kezdeményezik az intézmény felszámolását. Az ezt elrendelő bírósági végzés Cégközlönyben való megjelenését követően az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) a jogszabály által előírt 20 munkanapon belül - az adott betétes tényleges betétösszegétől függően - akár 100 ezer eurós összeghatárig (jelenlegi árfolyamon több mint 30 millió forintig) kártalanítja a biztosított követeléssel bíró betéteseket a hitelintézeti törvény alapján.
A takarékszövetkezetnél meglévő likvid eszközöket a Takarékbank Zrt. veszi át, és igény esetén e likvid eszközök mértékéig, arányosan fizeti ki a betéteseket (a biztosítottakat és a nem biztosított betéteket egyaránt) a szövetkezeti integrációs törvény alapján.
A betéteseknek egyelőre semmit sem kell tenniük, a Takarékbank Zrt. és az OBA minden szükséges részletes tájékoztatást meg fog adni, illetve rendelkezik majd a megfelelő ügyféladatokkal - hangsúlyozta az MNB.
Az eddigi ismeretek alapján olyan súlyos szabálytalanságok történtek az orgoványi takaréknál, amelyek a személyes felelősségre vonás szükségességét is felvethetik - mondta korábban Németh Lászlóné a Miniszterelnökség Magyar Fejlesztési Bankot érintő kormányzati döntésekért, a Magyar Posta felügyeletéért és a takarékszövetkezetek integrációjáért felelős államtitkára.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve