A Honvédelmi Minisztérium még 1996-ban egy olyan integrált informatikai rendszer bevezetéséről döntött, mely hatékonyan támogatja a költségvetési gazdálkodást, az erőforrás-tervezést, a személyzeti munkát és a bérszámfejtést, ugyanakkor ellátja a NATO-csatlakozáskor felmerülő és a csatlakozás utáni feladatokat éppúgy, mint a civil kontroll gyakorlati megvalósítását.
A Költségvetési Gazdasági Információs Rendszerre (KGIR) 1997-ben hirdetett közbeszerzési eljárást a minisztérium, a megvalósításra vonatkozó szerződést az év júliusában írták alá. A rendszer hardverelemeinek – adatbázis- és alkalmazásszerverek, munkaállomások, nyomtatók – jelentős részét az új Hewlett-Packard Magyarország Kft. szállította, az alkalmazási szoftverrendszerek és adatbázis-kezelők az Oracle termékei, míg a fejlesztési és implementációs munkálatokat a KFKI Számítástechnikai Rt. vezette. A konzorcium már átadta a pénzügyi-számviteli, a humánerő-gazdálkodási és a bérszámfejtési rendszereket; a logisztikai rendszeren pedig év eleje óta dolgoznak.
A Honvédelmi Minisztériumnak gondot okozott, hogy az országos hálózatú rendszert költségvetési forrásokból kellett finanszírozni. Ez többek között azt is jelentette, hogy egy éven belül megvalósítható részekre kellett bontani a feladatokat. Így 1998 márciusában a pénzügyi rendszer indulásakor a központi kiszolgáló rendszer egyetlen, viszonylag kis teljesítményű, 250 felhasználó kiszolgálására alkalmas Compaq Alpha szerverből állt. Az akkor bevezetett Oracle Financial pénzügyi rendszer (amely egyébként később a NATO szabványává is vált) azóta kiegészült a személyzeti és bér-, a logisztikai, illetve védelmi erőforrás-tervezési rendszerekkel is. A KGIR jelenleg 150 különböző helyszínen 1200 egyidejű felhasználóval működik, emellett teljes körű titkosítási, hálózat- és szervermenedzsment-, valamint levelezési rendszerek is működnek.
Ez a projekt jó példája a hazai és a multinacionális vállalatok együttműködésének, mert lehetővé teszi, hogy a közismerten szűkös forrásból gazdálkodó szervezetek is világszínvonalú termékekből felépített, országos méretű rendszereket hozzanak létre – mondta Halasi Zoltán dandártábornok, aki a kezdetektől a projekt irányítója.
A gazdaság és az üzleti élet legfrissebb hírei az Economx.hu hírlevelében.
Küldtünk Önnek egy emailt! Nyissa meg és kattintson a Feliratkozás linkre a feliratkozása megerősítéséhez.
Ezután megkapja az Economx.hu Hírleveleit reggel és este.