Fordulat történt a múlt évben: a korábbi évek javulása után 2019-ben romlott a magyarok "online közérzete" és veszélyesebbnek tartják az internetet - idézi az MTI a Microsoft Digital Civility Indexének legfrissebb eredményeit.
A mutató 2019-ben 77 százaléknál járt, szemben a 2018-ban elért 72, illetve a 2017-es 73 százalékkal. A mutató emelkedése utal arra, hogy kevésbé érzik magukat biztonságban a magyarok. A felmérés szerint az interneten leselkedő veszélyeknek különösen ki vannak téve a 18 év alatti fiatalok és a gyermekek.
Az is kiderült, hogya fiatalok a korábbinál nyitottabbak arra, hogy a felnőttekhez, vagy a szüleikhez forduljanak, ha veszélyben érzik magukat az online térben. A megkérdezett magyar fiatalok 89 százaléka például tudja, kihez kell fordulnia, ha baj van. A példaképek a felmérés szerint pedig egyértelműen a pedagógusok és a szülők.
A magyar internetezőknek elsősorban a szexuális zaklatással, a rengeteg álhírrel, az online csalásokkal van gondja. Minden második magyarnak - 54 százalékuknak - - okozott már gondot a tolakodó viselkedés a kibertérben, míg a kéretlen szexuális közeledés, vagy zaklatás valamilyen formájával minden harmadik megkérdezett találkozott.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve