A nyílt tender eredményét az ajánlatkérő BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. tette közzé az uniós közbeszerzési közlönyben.
A tender a felújítás első ütemét tartalmazza, amely a bontásokból és a restaurálási feladatokból áll. A bontás körébe tartoznak
- a főépületen kívüli, toldalék épületek és belső udvari bontások,
- a gépészeti és elektromos rendszereket érintő bontások, továbbá
- a belső, nem teherhordó válaszfalakat érintő bontások.
A teljes restaurátori munkákat a 2018-as hatályos építési engedélyezési dokumentáció alapján kell elvégezni.
A nyertesekkel július 19-én kötött szerződést az ajánlatkérő.
Indult még a tenderen az EB Hungary Invest Kft. is.
A Napi.hu többször foglalkozott az Iparművészeti Múzeum felújításával, amelyről utoljára egy 2017-es kormányhatározat intézkedett. A rekonstrukció befejezésének eredeti határideje 2017 volt. A tervpályázatot követően elkészült a felújítás terve, majd 2017 augusztusában kihirdette a múzeum, hogy az eredeti tervező dolgozhatja át a terveket, 1,4 milliárdért. Az akkori kormányhatározat kiemelte, hogy a kormány egyetért - az emberi erőforrások minisztere szakmai programja alapján - az Iparművészeti Múzeum Üllői úti főépülete teljes körű műemléki rekonstrukciójának (a Kinizsi utcai szárny rekonstrukcióját, valamint a Hőgyes Endre utcáról nyíló új szárny megépítését is magába foglaló), eredeti lechneri tervekkel összhangban történő megvalósításával és múzeumszakmai fejlesztésével 2017-2021 között. Vagyis a végső határidő ugyan csak kitolódott. Tavaly decemberben derült ki, hogy a Vikár és Lukács Építész Stúdió Kft. tervezheti nettó 674 millió forintért az Iparművészeti Múzeum új szárnyát. A munkához a Lechner Ödön-Pártos Gyula által 1893-ban készített terveket kell alapul venni.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve