A pályázat fő célkitűzései között szerepel az új munkahelyek létrehozását eredményező beruházások támogatása, a regionális különbségek csökkentése, a kkv-k piaci pozíciójának megerősítése, illetve az álláskeresők foglalkoztatásának ösztönzése - ismerteti a PwC tanácsadó cég hírlevele. A munkahelyteremtő beruházások támogatásának keretösszege 2013-ban 10 milliárd forint. Pályázat benyújtására 2013. április 5-ig van lehetőség a beruházás helyszíne szerinti munkaügyi központnál.
A pályázat keretében elszámolható a beruházáshoz beszerzett új műszaki berendezés, gép és felszerelés, továbbá az immateriális javak közül a találmány, a szabadalom, a licenc és a know-how beszerzése során felmerülő költségek. A támogatási intenzitás a beruházás helyszínétől függően az elszámolható költségek 10-50 százaléka.
A támogatás összege újonnan teremtett munkahelyenként 1,5 millió forint, amely bizonyos feltételek teljesítése esetén 3 millió forintig növelhető (például regisztrált álláskereső alkalmazása, hátrányos helyzetű kistérségben megvalósuló beruházás). A pályázaton elnyerhető támogatás maximális nagysága projektenként 120 millió forint, illetve hátrányos helyzetű kistérségekben, településeken történő beruházás esetében 240 millió forint. Amennyiben az újonnan létrehozott munkahelyek száma meghaladja a 250 főt - a szabad vállalkozási zónákban, leghátrányosabb helyzetű településeken megvalósuló beruházás esetén a 150 főt -, úgy a támogatás mértéke további 100 millió forinttal növelhető.
A beruházást legkésőbb 2013. november 30-ig kell befejezni, valamint a vállalt létszámbővítést a befejezést követő 90 napon belül végre kell hajtani. A kedvezményezettnek a beszerzett eszközöket a beruházás befejezésétől számított 3 évig kell fenntartania és üzemeltetnie az érintett régióban. A létszám vonatkozásában a vállalt bővítés végrehajtását követő 2 évben folyamatos foglalkoztatási kötelezettséget kell vállalnia a pályázónak - áll a PwC hírlevelében.
PWC - Kkv-turbo
Ha szeretné megtudni, hogyan néz ki vállalkozása a befektetők, külső finanszírozók, lehetséges üzleti partnerek szemével, a PwC online szolgáltatáscsomagja segít Önnek. Készüljön fel a finanszírozókkal való tárgyalásra a KKV Turbóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve