Beigazolódtak a baljós jövendölések: az arab befektetők ugyanis nem fizettek, ezért nem indíthatják újra a Kapuvári Hús Zrt-t és a Kapuvári Bacon Kft.-t Így várhatóan nem marad más, mint, hogy elbontják az épületeket és eladják a még korszerűnek számító berendezéseket. Pedig a helyiek megmentőként várták az arab befektetőket, akik idén májusban 650 millió forintos ajánlatot tettek a két éve bezárt üzemre.
A szaúd-arábiai Adib Zid Albarazi és a szír M. Amir Jamal Alddin - az Amir.CO Hungary Kft.-n keresztül - értesüléseink szerint - azért nem fizetett, mert bizonytalannak látják egyik fő felvevőpiacukat, Oroszországot. Más vélemények szerint viszont egy percig sem gondolták komolyan a húsüzem újraindítását, mert valójában a "bontásra", vagyis a berendezések leszerelésére koncentráltak, de úgy tűnik ez utóbbi sem bizonyult jó ötletnek. Vélhetően ezért nem fizették ki a vételárat a július végi, majd az augusztus közepéig meghosszabbított határidőig.
A 26 ezer négyzetméteres, hatalmas gyárépület bontása nem lehet nagy üzlet, csak az ott levő bacongyártósorok és védőgázos csomagoló gépsorok érnek valamit - egyes becslések szerint 200 millió forintot. A korszerűnek számító gépeket - három nagy védőgázas csomagoló gépet, szeletelő- és füstölőszekrényeket, illetve két nagy bacongyártósort - 2012-ben összesen egymilliárd forintért vette a húsüzem. ( A felszámolásnál az üzem összes gépének becsértéke 425 millió forint volt.)
A felszámoló, a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. korábban többször is, 2 milliárd forintért hirdette meg eladásra a húsgyárat, de egyetlen jelentkező sem akadt - csak a gépekért tolongtak. Végül idén tavasszal sikerült vevőjelöltet találni az üzemre - töredék áron. Az arab vevők az előleget, azaz 40 millió forintot kifizették a gyárért, de a többször módosított fizetési határidőt nem tartották be.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve