A tájékoztatás szerint a vállalat 19 százalékkal, 10,1 milliárd forintra növelte adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredményét (EBITDA) a 2015. április elsejétől 2016. március 31-ig tartó pénzügyi évben. A mérleg szerinti eredmény elérte a 2,2 milliárd forintot, míg a működési költségeket 0,7 százalékkal csökkentették az előző évihez képest.
A vállalat 2015. október 1-jétől átfogó bérfejlesztést hajtott végre az áruházi munkakörökben, amellyel mintegy 1,2 milliárd forintot fektet be egy év alatt - írták. A tavalyi pénzügyi évben mintegy 3,5 milliárd forintot költött a vállalat olyan beruházások megvalósítására, mint a debreceni és a szigetszentmiklósi új üzemanyag-töltőállomások megnyitása.
A közlemény idézi Dominique Ducoux-t, az Auchan Magyarország Kft. vezérigazgatóját, aki elmondta: nagy energiát fektetnek abba, hogy gyors válaszokat adjanak a vásárlói igényekre, ezért ősszel e-kereskedelmi szolgáltatást indítanak el. Hozzátette: a 2015-ös pénzügyi évben a vállalat rentábilissá vált, és 2016-ban is mindent megtesznek, hogy tovább javuljon az eredmény.
Mint írták, az Auchan előnyben részesíti a hazai szállítókkal való együttműködést, 2015-ben beszállítóinak 86 százaléka magyar volt. Egy év alatt csaknem 800 új magyar fejlesztésű sajátmárkás terméket vezetett be az áruházlánc, így a vásárlók Magyarországon jelenleg mintegy 5 000 sajátmárkás termék közül válogathatnak, amelyekből közel 2 000 élelmiszer - áll a közleményben.
Az Auchan Magyarország Kft. 19 áruházat és 18 diszkont üzemanyag-töltőállomást üzemeltet, és csaknem 7000 munkavállalót, köztük több mint 360 megváltozott munkaképességű munkatársat foglalkoztat Magyarországon.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve