Az autó kész, már csak a finomra hangolás van hátra - mondta Thomas Faustmann, az Audi Hungaria Motor Kft. ügyvezetésének elnöke arról a modellről, amelynek jövőre kezdik meg a sorozatgyártását Győrben. Az új gyárban készülő A3 sedan modellhez a világ számos pontjáról, összességében hétszáz beszállítótól érkezik alkatrész. A Magyarországon működő és a Volkswagen konszernek beszállító cégek bevétele 28 százalékkal nőtt az idén az előző évhez képest, a beszállított eszközök értéke pedig mintegy 1,5 milliárd euró volt.
Az új járműgyárat várhatóan 2013 első félévében adják át. Az Audi az építkezés jelenlegi fázisáig 76 százalékban "támaszkodott" a magyar építőipari vállalatokra. A 900 milliós beruházás során háromszáz millió euró értékben adtak megbízást a magyar építőipari vállalkozásoknak - emelte ki Faustmann.
Az A3 sedan mellett idővel fokozatosan áttérnek a jelenlegi Audi TT modelle gyártására is, ezeknek jelenleg "csak" az összeszerelését végzik Győrben. Idén mintegy 39 ezer autót szereltek össze Győrben, ez nagyjából megegyezik az 2011-es darabszámmal. Nem régen fejeződött be az RS3-as modellek gyártása, amelyből a 2010-es indításkor azt tervezték, hogy 2500-at szerelnek majd össze, a sport modell népszerűsége miatt azonban több mint 5500 készült belőle. A motorgyártás területén is rekord évet tudhat maga mögött az Audi, idén ugyanis több mint 1,9 millió hajtómű készült a gyárban, az 1,2 literes négy hengerestől benzines a négy literes V8-is bezáróan.
A járműgyártás előkészítése mellett a szerszámgyár területét pedig tíz ezer négyzetméterrel növelték, itt a szerszámok mellett karosszéria elemeket is gyártanak és a jármű fejlesztő központ is gyarapodott az év során, ma már 35 mérnököt foglalkoztatnak ezen a területen. Az Audi iránti érdeklődést jelzi, hogy ebben az évben 42 ezren pályáztak a különböző állásokra, közülük 1500 főt vettek fel.
Faustmann szólt arról is, hogy az Audi tőkével is beszáll a péri reptér fejlesztésébe, ahol meghosszabbítják a kifutó pályát és megteremtik a műszeres leszállás feltételeit is. A repteret alapvetően az "audisok" szállításához veszi igénybe az autógyártó cég, az alkatrészek fuvarozására ez nem lenne versenyképes, sőt ma már a vasút sem igazán tud versenyebe szállni a közúttal - tette hozzá az ügyvezető.
Faustmann azt is elmondta, hogy az egyes aktuális témák kapcsán tárgyalnak a kormányzattal, s gyakorlatilag stratégia együttműködés van közöttük, anélkül, erről formálisan is megállapodtak volna as kabinettel.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve