Martin Grüll szerint "nagyon problematikus" a magyarországi bankadó, és emlékeztetett: a bank magyarországi dolgozóinak a létszáma a korábbinak a felére, nagyjából kétezerre csökkent. A pénzügyi vezető a magyarországi devizahitelek ügyében továbbra is gondnak nevezte, hogy a kormány politikai választ ad az adósok egy részének megsegítésére. Hozzátette, arra számít, hogy a terheket meg fogják osztani a jegybank és a kereskedelmi bankok között.
A Raiffeisen ukrajnai leánybankjáról Martin Grüll elmondta: a legnehezebb időszakot már maguk mögött hagyták. Idén az első félévben 50 millió euró adózás utáni eredményt értek el, és csökken a nem teljesítő hitelek aránya. A viszonylag jó eredmények miatt logikus, hogy nő az érdeklődés az ukrajnai Raiffeisen-leány, az Aval bank iránt - mondta. "Nem meglepő, hogy kéretlen ajánlatokat tesznek" - erősítette meg a pénzügyi vezető azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint befektetők felvásárolnák az osztrák bank ukrajnai vállalkozását.
A Raiffeisen 2005-ben lépett be az ukrán piacra. Az Aval bank a negyedik legnagyobb hitelező a kelet-európai országban; 2012 végén 3,72 milliárd euró volt a kihelyezett teljes hitelállománya.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve