A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) - összhangban az európai versenyhatóságok gyakorlatával - úgynevezett fekete listás, azaz nem mentesíthető versenykorlátozásnak tekinti, ha a gyártó bármilyen konstrukcióban (kifejezetten vagy az offline-hoz képest kedvezőtlenebb feltételek megteremtésével) lényegében megtiltja a forgalmazónak egy termék online értékesítését - írta közleményében a GVH.
A hatóság megállapította, hogy az Alcon Services AG (korábbi nevén: CIBA Services AG) Magyarországi Fióktelepe (CIBA/Alcon) és Alcon Hungária Gyógyszerkereskedelmi Kft. 2012 őszén megváltoztatta üzletpolitikáját, így eltérő szerződési feltételeket biztosított az általa online kereskedőknek minősített vállalkozásoknak a hagyományosnak tekinthető kereskedőkhöz, azaz az optikai üzletekhez képest.
Az online kereskedőkre szabott új kedvezményrendszer kedvezőtlenebb, szigorúbb és nehezebben teljesíthető, mint a hagyományos kereskedőknek nyújtott kedvezményrendszer, és hátrányos az online kereskedők számára a piaci verseny szempontjából. A GVH nem fogadta el a vállalkozások érveit, hogy a kontaktlencsék online forgalmazását egészségügyi okokból kell korlátozni, és megerősítette, hogy az ágazati jogszabályok betartatása harmadik felekkel (a forgalmazókkal) nem tartozik a gyártó feladatai közé.
A jogsértésért a GVH az Alcon Services AG Magyarországi Fióktelepét 51,3 millió forint, az Alcon Hungáriát pedig 52,3 millió forint bírság megfizetésére kötelezte. A GVH megtiltotta a jelenleg is alkalmazott, jogsértő feltételeket tartalmazó kedvezményrendszer alkalmazását (60 napos határidő mellett) - közölte a versenyhivatal.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve