Farkas Jánosné elmondta: a község határában úgynevezett degradációs kiserőművet tervez építeni a Pári Vagyonkezelő és Befektető Zrt., a népszavazást három önkormányzati képviselő kezdeményezte.
A páriaknak a következő kérdésre kell válaszolniuk: "Akarja-e ön, hogy Pári fejlődése, az itt élők munkahelyteremtése és a fiatalok helyben tartása érdekében (...) környezetvédelmi előírásoknak mindenben megfelelő, műanyag alapanyagú kiserőmű épüljön?"
A 670 lakosú településen mintegy 500 választópolgár szavazhat a referendumon - közölte Budainé Vajk Ildikó, Pári jegyzője. A népszavazás akkor lesz érvényes, ha azon a szavazásra jogosultak legalább fele részt vesz.
Gere Zoltán, az önkormányzati tulajdonú vagyonkezelő cég vezérigazgatója elmondta: az öt megawatt teljesítményű, évi 1200 tonna műanyaghulladékot feldolgozó kiserőmű és egy ahhoz kapcsolódó pelletüzem 5 milliárd forintos beruházással épülne meg, a projekthez egyelőre befektetőt keresnek. A két üzem összesen 100 embert foglalkoztatna.
Az erőmű a műanyagot szénhidrogénné alakítja át, "kibocsátása az európai uniós értékek harmadát sem fogja elérni" - tette hozzá.
Páriban 2012. márciusban hulladéklerakó-pontokról tartottak helyi népszavazást, amely 3 szavazat híján érvénytelen volt; a lerakókat az elutasító szavazatok nagy száma után nem építették meg.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve