Ennek keretében a korábban meghirdetett prototípus fejlesztési pályázat mellett ismét lesz forrás kkv-k számára kapacitásbővítésre.
Továbbá új pályázati lehetőségek nyílnak épületenergetikai korszerűsítésekre, logisztikai szolgáltatások, ipari parkok fejlesztésére, vállalati képzésekre, valamint infokommunikációra és még számos egyéb célra.
A tavaly augusztusban elfogadott Vidékfejlesztési Programhoz (VP) is elkészült az idei menetrend, melyből látható, hogy ebben az évben közel 1200 milliárd forint értékű pályázatot hirdetnek meg.
Ennek részeként hamarosan benyújthatóak a konkrét élelmiszeripari projektek a tavaly december végén meghirdetett felhívásra. Emellett kertészeti és állattenyésztési fejlesztésekhez, terménytárolók és szárítók kialakításához lehet támogatást igényelni.
Nagy beruházások - kedvező változások
Jelentős könnyítések történtek az úgynevezett Egyedi kormánydöntéssel megítélt közvetlen támogatási forma feltételrendszerében. Csökkentek a támogatáshoz jutás minimum feltételei és a kötelező munkahelyteremtésnél figyelembe vehetők a szerződött beszállítónál megjelenő új munkahelyek is.
A MAPI számításai szerint a jelzett induló beruházások mintegy 850 új munkahelyet teremtenek.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve