A jelenlegi információk szerint a Brussels Airlines járatai szerdán sem közlekednek a belga és a magyar főváros között, de ez változhat. A Wizzair és a Ryanair járatai, amelyek a charleroi-i légikikötőt használják, fennakadás nélkül közlekednek.
A brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtéren kedden tesztelték az egy héttel ezelőtti merényletben megsérült épületet és a légiutas-kiszolgálást, a tesztüzem eredménye szerint a repülőtér szerdán 20 százalékos kapacitással megkezdi működését és újra fogad repülőgépeket - tájékozatott Arnaud Feist, a repülőtér vezérigazgatója a többi között a belga közszolgálati televízió honlapján.
Az épület legszükségesebb javításait elvégezték, de még hónapokig eltarthat, amíg minden szükséges munkálat befejeződik. A repülőtér minden nemzetközi biztonsági normának megfelel.
Az újrainduló járatokkal kapcsolatban közölte, a hét végére már el szeretnék érni a rendes működés 50 százalékát. Az ide érkező és innen induló légitársaságok között előnyben részesítik a Brussels Airlines járatait, majd fokozatosan a többi társaság gépeit is fogadni tudják - mondta a vezérigazgató.Múlt kedden terrortámadásokat követtek el Brüsszelben, a Zaventem nemzetközi repülőtéren és a Maelbeek metróállomáson történtek robbantások. A nemzetközi repülőteret lezárták. A két helyszínen végrehajtott terrortámadásokban a legfrissebb összesítések szerint legalább harmincöt ember életét vesztette, és nagyjából háromszáznegyvenen megsebesültek.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve