A tulajdonos célja az volt, hogy felépítsen egy ötmillió tonna éves kapacitású meleghengermű-gyárat, de a "makro- és mikrogazdasági tényezők miatt" egyelőre jegeli a projektet - mondta el Szentpéteri Bertalan, az ukrán társaságot képviselő Vorslka Steel Hungary Kft. ügyvezetője a szabolcsi napilap érdeklődésére.
Az igazgató közölte: az anyacég által készített hatástanulmány eredetileg úgy számolt, hogy a megépülés után két és fél-három év múlva már nyereséges lenne az üzem, ami úgy kétszázmillió euró tiszta nyereséget jelentene. Ezt a profitot azonban nem látja a jelenlegi gazdasági környezetben biztosítottnak az ukrán tulajdonos, ezért álltak meg a tárgyalások a felek között - ismertette Szentpéteri Bertalan, hozzátéve: ha egy-két éven belül olyan gazdasági fordulat mutatkozik Magyarországon és Európában, ami lehetővé teszi a nyereséges üzemeltetést, "újra megmozdulhat valami az ügyben".
"A Vorskla Steel pénzügyi okokra hivatkozva, a gazdasági válság negatív hatásainak következtében állt el az acélhengermű magyarországi beruházási tervétől, ám a megvalósítás későbbi lehetőségét nem vetette el" - válaszolta a Nemzetgazdasági Minisztérium a Kelet-Magyarország megkeresésére. Hozzátették: a minisztérium fenntartja a kapcsolatot az ukrán féllel, hogy a beruházás a befektető pénzügyi problémáinak megoldása után megvalósulhasson.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve