A nem auditált, konszolidált, a Nemzetközi Pénzügyi Jelentéskészítési Szabványok (IFRS) szerint készített jelentés alapján a 2018. első negyedévi adózás előtti nyereség 526,48 millió forint volt, ami 258,13 millió forinttal több a 2017. első negyedévinél.
A jelentés idézi Pintér Istvánt, a Rába Járműipari Holding Nyrt. elnök-vezérigazgatóját, aki elmondta: az idei év erősen indult, kiemelkedő forgalombővülés és eredményesség jellemezte a Rába Csoport működését.
Kapcsolódó
"Növekvő európai kulcspiacaink mellett a stabil pénzügyi hátterünk jelentősen bővíti üzletfejlesztési lehetőségeinket akár a saját kezdeményezésű, akár a partnereink bevonásával megvalósuló projektjellegű üzletek formájában" - emelte ki a Rába Járműipari Holding Nyrt. elnök-vezérigazgatója.
A Rába Csoport első negyedéves konszolidált árbevétele 12,4 milliárd forint volt, ami 17,5 százalékos növekedés a bázisidőszakkal összevetve, egyúttal az elmúlt évtized második legnagyobb csoportszintű értékesítési teljesítménye.
A kiváló pénzügyi eredmény és a kulcspiacok tartósnak ígérkező élénkülése támogatja a folyamatosan modernizálódó társaság üzleti lehetőségeinek kiszélesítését - közölték.
A Rába rugalmasan tudott reagálni 2018 első negyedévében az európai piacok növekedésére. A futómű-üzletág esetében a kontinens országúti nehézgépjármű-piaca, míg a jármű-üzletágnál a hegesztett járműalváz-piac bizonyult árbevétel-húzó jelentőségűnek.
A csoport mindhárom üzletága nyereséges üzemi eredménnyel járult hozzá a több mint duplájára növekvő működési nyereséghez, amely 550 millió forintra rúgott, szemben a 2017 első negyedévében elért 264 millió forinttal. A megtermelt kamat- és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti eredménynyereség (EBITDA) 1 milliárd 44 millió forintot ért el, szemben az egy évvel korábbi 777,58 millió forinttal.
A Rába részvényeit a BÉT prémium kategóriájában jegyzik. Szerdán a papír 1355 forinton zárt, az elmúlt egy évben a legmagasabb ára 1720, a legalacsonyabb 1157 forint volt.
A fotó forrása: Rába.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve