A közép-magyarországi program keretében minden Budapesten és Pest megyében bejegyzett mikro-, kis- és középvállalkozásnak lehetősége van arra, hogy a vállalkozásának működését elősegítő külső szakértői, illetve tanácsadói díjak egy részére vissza nem térintendő támogatást vehessen fel. Az indulás óta eltelt egy évben az Európai Unió által biztosított forrásra közel 550 pályázat érkezett a konzorciumhoz, melyből 350 támogatott pályázat született.
Hogy ezt a számot tovább tudják emelni, változásokat vezettek be, így a maximális támogatási összeg az eddigi 4 millió forintról 8 millió forintra emelkedett, hogy akár nagyobb projektekhez is igénybe vegyék a vissza nem térítendő támogatást - közölte a koordináló szervezetek - az OTP Bank, az OTP Hungaro-Projekt Kft., a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány (MVA), valamint a Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetség (KISOSZ) - keddi sajtótájékoztatóján Kovács Pál, az OTP Bank ügyvezető igazgatója. Emellett az igénybe vett tanácsadási díjat egységesen 50 százalékban lehet finanszírozni belőle, szemben a korábbi, projektösszegtől függő, sávos támogatási rendszerrel.
Kovács szerint további előny a vállalkozások számára, hogy a korábbi 4 hónap helyett 6 hónap áll rendelkezésükre a projekt megvalósítására, melynek határideje 2014. június 30-ra módosult. Fontos változás az is, hogy megszüntették a mennyiségi korlátot, így a jövőben egy vállalkozás korlátlan számú pályázatot nyújthat be.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve