A nyíregyházi székhelyű cég a 2016-os 32 milliárd 969 millió forintos nettó árbevétellel szemben tavaly 36 milliárd 69 millió forintot meghaladó árbevételt ért el, adózott eredménye egy év alatt 788,6 millió forintról 1 milliárd 142 millió forintra nőtt. A cég saját tőkéje a 2016-os 20 milliárd 743 millió forintról 21 milliárd 855 millió forintra emelkedett, az átlagos dolgozói létszám a két évvel ezelőtti 1947-ről 2017-re 1997-re nőtt.
A Lego Csoport idén márciusban közzétett eredmény-beszámolója szerint tizenhárom éve tavaly csökkent első alkalommal az építőjáték-gyártó vállalat globális forgalma. A 35 milliárd dán korona (1476 milliárd forint), az előző évinél nyolc százalékkal alacsonyabb értékesítési árbevétel mellett 7,8 milliárd korona (329 milliárd forint) nettó nyereséget ért el, 17 százalékkal kisebbet a 2016-osnál.
A Lego forgalma 2016-ban még 6 százalékkal, 2015-ben pedig 25 százalékkal nőtt.
A közlemény szerint az eredményadatok a tavaly tett készlet-felszámolási intézkedések miatt romlottak.
A Lego 2017-ben 1400 alkalmazottal csökkentette dolgozói létszámát, az év végén világszerte 17,5 ezer alkalmazottja volt a cégnek.
A forrás: Shutterstock.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve