Jelentős vasútbiztonsági beruházásokat fejezett be vonalain a GYSEV Zrt. közlekedésbiztonsági projektjének első szakaszában. A 982 millió forintba kerülő projektet teljes egészében az Európai Unió támogatásából finanszírozza a társaság, amely a beruházásoktól a biztonság növekedését várja.
A projekt első szakaszában 22 helyszínen a hagyományos - Fresnel - optikákhoz képest erősebben világító, így jobban látható LED-es fényforrásokat építettek be a fénysorompókba. A LED-es technológiának számos előnye van: lényegesen hosszabb az élettartama és teljes egészében kiszűri a napsugárzás okozta hamis fényhatást. Ezzel elősegíti a jobb, nagyobb távolságból is biztosított láthatóságot. Ezek az optikák jobban ellenállnak a sérüléseknek is, hiszen a fedőlap törhetetlen műanyagból készült.
Kapcsolódó
Szintén a projekt első szakaszának részeként nyolc helyszínen korszerű félcsapórudakkal egészítették ki a fénysorompókat. A félcsapórudak szintén jelentősen javítják a közlekedésbiztonságot, hiszen a fél úttestet elzáró fizikai akadályt jelentenek a vasúti átjárókban. A csapórudakat azonban elég gyakran törik le a figyelmetlen gépjárművezetők. Ezért három helyszínen úgynevezett videótanú rendszert is telepítettek a szakemberek. A beépített kamerák segítségével visszakereshetőek a kárt okozó járművek.
A projekt keretében a legtöbb fejlesztés a Győr és Fertőszentmiklós között valósult meg. A fejlesztésnek köszönhetően Sopron-Szombathely-Szentgotthárd vonal mellett már ezen a szakaszon is valamennyi fénysorompó LED-es optikával működik.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve