Akár 15 százalékkal is drágulhatnak az autóbuszos kirándulások, például az osztálykirándulások költségei a magas üzemanyagárak és a rossz forintárfolyam miatt – erről egy turistautakat és osztálykirándulásokat szervező cég vezetője beszélt a Híradónak.
A turistabuszokra ugyanis nem vonatkozik a hatósági árazás, így piaci áron jutnak a benzinhez. A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szerint ez az osztálykirándulásokon is érződik, a tanárok leginkább az egynapos kirándulások mellett döntenek, vagy úgy próbálnak faragni a költségeken, hogy a vonatot választják.
Habinyákné Zagyva Orsolya a szülői munkaközösség tagja egy hajdúszoboszlói iskolában. Másodikos gyermeke és társai hamarosan Debrecenbe mennek osztálykirándulásra. Mint a Híradónak elmondta, egy debreceni ingyenes programlehetőségre készülve ajánlatokat kértek különböző buszos cégekről, és 35 ezer és 50 ezer forint közötti árajánlatokat kaptak. Az anyuka szerint ezt az összeget még vállalják a szülők, de úgy spórolnak, hogy csak egy napra megy az osztály.
„Az üzemanyag jelenleg 50 százalékkal drágább, mint egy évvel ezelőtt, ez – ha a fuvardíjból vett részarányát nézzük – azt jelenti, hogy körülbelül 10-15 százalékkal kell emelni az árakat.” A buszok és alkatrészek vásárlása mind euróalapú, így a forint gyengülése jelentősen tovább növeli a költségeket – mondta Nagy Sándor, a Grand Tours ügyvezetője.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve