A múlt évben átalakítottuk a cégcsoport irányítását, termékfejlesztéseket hajtottuk végre, költséggazdálkodási programot vezettünk be. Az árbevétel csaknem 5, és a nyereség a 10 százalékkal haladta meg 2015-ben a tervezettet, amely azt mutatja, hogy stabilan nyereségesen lehet üzemeltetni a vállalatcsoportot a nehéz lappiaci körülmények ellenére is - mondta Rónai Balázs, a Mediaworks vezérigazgatója.

Úgy tűnik, hogy a változtatásokat a hirdetők is értékelik, hiszen a vállalatcsoport hirdetési bevételei a nyomtatott lappiac csaknem 7 százalékos zsugorodása ellenére a tervezettnél és az egy évvel korábbinál is jobban alakult - fogalmazott Rónai.

Kiadón belül kiemelkedő teljesítményt nyújtott a regionális üzletág, amely a tervezettnél 11, a 2014-es évnél pedig 5 százalékkal több árbevételt realizált. A digitális üzletág teljesítménye 9 százalékkal meghaladta az eredetileg kitűzött célokat.

Idén a vállalatcsoport menedzsmentje a termékfejlesztések mellett mind szervezeti, mind pedig akvizíciós lehetőségeket értékel - közölt a társaság.