A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Zrt. kiírta azt a közbeszerzési eljárást, amelynek győztese építi ki és üzemelteti majd a közbringa-rendszert, a Bubit. A közbeszerzési eljárás nyertesének a szerződéskötés után mintegy fél év alatt kell a rendszert úgy felépítenie, hogy Budapesten beindulhasson a közbringa-rendszer. A tervezett működési modell szerint a nyertes vállalkozónak olyan rendszert kell szállítania és üzemeltetnie, amely alkalmas arra, hogy a felhasználók télen-nyáron, éjjelnappal, automatizáltan tudjanak a Bubi-kerékpárokhoz hozzáférni és használat után azokat tetszőleges állomáson visszahelyezni.
A Bubit rendszeres és eseti felhasználók is igénybe vehetik majd díj ellenében, azonban az első félóra ingyenes lesz. (Az árakról egyelőre nincs hír). A rendszeres felhasználók ügyfélszolgálati regisztrációt követően kapják meg Bubi-kártyájukat, az eseti felhasználók pedig bankkártyájukkal tudnak majd regisztrálni a termináloknál, amelyet a használat idejére kaucióval terhel
meg a rendszer.
A nyertes vállalkozó feladata a gyűjtőállomások tervezése, a 75 terminál gyártása és telepítése, a szoftverek biztosítása, és nem utolsósorban mobilalkalmazás fejlesztése. A kerékpárokat dokkolókban helyezik el az állomásokon, ilyenekből első körben több mint 1500-at kell telepíteni 1100 kerékpár tárolására.
A BKK az elkövetkező években a Bubi rendszer további bővítését tervezi, ezért a mostani kiírásban olyan opciós tételek, amelyek lehívásával további 150 terminál kiépítésére és 2200 kerékpár beszerzésére van lehetőség. Bubi
megvalósítását az Európai Unió közel 900 millió forinttal támogatja, az önrészt pedig Budapest Főváros Önkormányzata biztosítja a BKK számára.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve