Változatlan dinamikával folytatja ingatlanfejlesztéseit a TriGranit − az elmúlt két évben több mint 500 ezer négyzetmétert fejlesztettek, ebből 80 ezer négyzetmétert Magyarországon −, csak éppen a folytatásból Magyarország kimarad, Lengyelországban, Szlovéniában és Szlovákiában indítanak új projekteket, illetve folytatják a már elkezdett programokat − mondta a cég terveiről Török  Árpád vezérigazgató.

Lengyelországban mind a piac, mind a projektfinanszírozás kedvező fejlesztői környezetet teremt a poznani pályaudvar-rekonstrukcióhoz és a kapcsolódó bevásárlóközpont-építéshez, valamint a krakkói irodaház folytatásához. Szlovéniában a ljubljanai főpályaudvar és bevásárlóközpont építése, Pozsonyban pedig az irodaberuházás kivitelezése kezdődhet meg.

Magyarországon 400−450 ezer négyzetméternyi kiskereskedelmi vagy irodafejlesztéshez való terület áll a cég rendelkezésére, csak a Váci úton 147 ezer négyzetméternyi irodaterület építésére lenne lehetőség, s igény esetén készek is megkezdeni az előkészítést, azonban spekulatív alapon nincs értelme elindítani a folyamatokat − hangsúlyozta Török.

Hozzátette, a piac mellett a finanszírozási hajlandóság is sokkal rosszabb ma, mint az év elején vagy tavaly ilyenkor. Kiskereskedelmi fejlesztésben a plázastoptól függetlenül sincs perspektíva a következő két-három évben − fűzte hozzá Török, aki szerint az építés korlátozásával az a legnagyobb baj, hogy a jogszabályalkotás a szakmai vélemények figyelmen kívül hagyásával valósult meg.