Elmondta: a kár érzékelése és bejelentése között általában 2-5 napot engedélyeznek a biztosítók, amit a szerződésben rögzítenek, de ezt az extrém helyzet miatt a biztosítótársaságok nem veszik minden esetben nagyon szigorúan, de az fontos, hogy a kárfelmérő tudja rekonstruálni a történteket.
Az idén júliusban koncentrált viharokról lehet beszélni, a legtöbb kárbejelentés főleg Veszprém, Vas, Borsod megyéből, illetve Szombathely, Pécs, Baja, Miskolc, Balatonfüred környékéről érkezett. Júliusban a legtöbb bejelentés jégverés okozta kárra vonatkozott, ezt követi a viharkár, illetve a beázás - mondta Gilyén Ágnes.
A szóvivő beszélt arról, hogy Magyarországon a lakás alapbiztosítások tartalmaznak elemi károkra vonatkozó kitételt, ide tartozik egyebek közt a jégverés, árvíz, földrengés, felhőszakadás és a vihar.
Gilyén Ágnes szerint a nyár a biztosítás szempontjából kiemelt időszak, a legtöbb káresemény május 1. és augusztus 30. között történik. Öt éves átlagban 115 ezer kárbejelentés érkezik ezekben a hónapokban, bár ez tavaly 222 ezer, az azt megelőző egy évben majdnem 135 ezer volt.
Átlagban a biztosítótársaságok évi 8-8,5 milliárd közötti kárösszeget fizettek ki a lakossági lakásbiztosításokra - közölte a szóvivő.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve