A fagyasztott élelmiszereket forgalmazó vállalkozás január második felében Bécsben megnyitotta első üzletét. Arra számítanak, hogy a kereskedelmi létesítmény is hozzájárul a forgalom további növekedéséhez. A vállalkozás három éve van jelen a szomszédos ország piacán, tevékenysége lendületesen bővül. A 2010-es 1,2 millió eurós értékesítést a következő évben megduplázták, és erre a mintegy 2,4 millió eurós forgalomra tettek rá tavaly 30 százalékot - mutatott rá az ügyvezető igazgató.
Az idei forgalomemelkedést tekintve sokat várnak a bécsi nagybani piac húscsarnokában megnyílt üzlettől, amellyel a lakosság felé nyit a döntően éttermek ellátásában tevékenykedő vállalkozás. A gasztronómia területen is bővíteni akarják a vevőkört, ezért fejlesztik a képviseleti hálózatot. Jelenleg közel 600 üzleti partnert szolgálnak ki - közölte az ügyvezető igazgató.
Sáfár Anita, a Matusz-Vad marketing vezetője az osztrák piaci tapasztalatokról elmondta, hogy az osztrák vevők szívesen vásárolják a magas minőségű magyar élelmiszereket, és méltányolják a színvonalas szolgáltatást. Ez utóbbiba beletartozik, hogy az éttermi étlapok összeállításhoz is ad segítséget a cég üzleti partnereinek.
Az MTI úgy tudja, hogy győri székhelyű Matusz-Vad tavalyi forgalma meghaladja a 7 milliárd forintot. A pontos árbevételi és eredményadatokról a később adnak tájékoztatást.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve