A Vegyépszer Hungária Zrt. 2010-es év kedvezőtlen piaci viszonyai, a megrendült pénzügyi helyzet és az egyik legfőbb külföldi projekt ellehetetlenülése vezetett ahhoz, hogy a Vegyépszer Hungária Zrt. májusban csődeljárást kért maga ellen, bízva a lehetséges reorganizáció sikerében - írja a gazdasag.hu. A Vegyépszer Hungária a tavalyi évet 9,5 milliárd forint veszteséggel zárta, kötelezettségállománya megközelíti a 30 milliárd forintot.
A hitelezők megszavaztak korábban egy 180 napos, a közelmúltban pedig 365 napos moratóriumot a csődvédelem fenntartására, miután ekkora adósságállomány, és ennyi hitelező kezeléséhez idő kell - tájékoztatta a Gazdaság.hu-t Seprényi Sándor, vezérigazgató. Ez azt jelenti, hogy egy évvel meghosszabbodhat a cég csődvédelme, vagyis jövő májusig van lehetőség a társaság pénzügyi helyzetének rendezésére. Mindeközben tárgyalnak a kintlévőségekről, igyekeznek a követeléseket érvényesíteni.
Ha a bíróság jóváhagyja a hitelezők által elfogadott moratóriumot, akkor megpróbálnak a piacon maradni, s pályázatképesek lesznek - mondta Seprényi. Terveik között szerepel, hogy újjászervezik a céget. Ezt azonban nem olyan nagyságrendben kell elképzelni, amekkora a fénykorban volt, de egy mérnöki-fővállalkozói társasággá át tudnak alakulni. A későbbi lehetőségeket a belső problémákon túl a piac helyzete is befolyásolja majd.
Az éves beszámoló szerint a Vegyépszer Hungária a tavalyi évet rekordméretű, 9,5 milliárd forint veszteséggel zárt, árbevétele 7,7 milliárd forint volt. A megelőző évben, 2009-ben a cég 22 milliárdos forgalom mellett 207 millió forint nyereséget ért el. Tavaly kötelezettségállománya 29,4 milliárd forintot tett ki, saját tőkéje 287 millió forint volt.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve