Tavaly augusztusban jelentette be a kormány, hogy három éven át évi 6 millió euróval, vagyis nagyjából 1,9 milliárd forinttal támogatja, hogy a Red Bull Air Race hat év kihagyás után visszatérjen Budapestre - írja az Index. Az itthoni rendezésért felelős állami tulajdonú Hungaroring Sport Zrt. az Air Race-hez, a Forma-1-es futamhoz, illetve az évi sporteseményeinek támogatásához több, mint 10 milliárd forintot kap a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól.
Ez az összeg nagyjából a kétszerese annak, amit a magyar turizmus összes többi szereplője kap 2015-ben, igen komoly reklámnak tekintheti tehát a kormány a két versenyt - hívja fel a figyelmet a lap.
A verseny rendezési jogát tehát állami támogatással vette meg a Hungaroring, a szervezési költségek viszont már utóbbit terhelik. Az viszont nem tiszta, hogy ez pontosan kinek és hogyan éri meg, hiszen a budapesti verseny mindenki számára ingyenesen megtekinthető - egyedül a Red Bull által felállított, VIP-nek tekinthető részbe árultak fizetős jegyeket, amik mind el is keltek. További részletek az Indexen olvashatók.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve