A Közbeszerzési Értesítőben megjelent felhívás annak következménye, hogy a napokban jelent meg az a kormányhatározat, amely kétszer egysávosra redukálja ezt az utat, azzal a megkötéssel, hogy később kétszer kétsávossá legyen fejleszthető.
A NIF ezt úgy fogalmazza meg, hogy előbb 2x2 forgalmi sávos autópálya megvalósítását kell megtervezni, majd ebből a megoldásból - a vízszintes és magassági vonalvezetés, valamint keresztmetszeti kiépítés ütemezését figyelembe véve - visszaépítve kell kialakítani az autópályává fejleszthető 2x1 forgalmi sávos út tervét, javaslatot kell tenni az autópálya későbbi racionális kiépítésére is.
Kapcsolódó
Az ajánlattevők feladatai a következők: a tanulmányterv korszerűségének a felülvizsgálata, továbbá a megvalósíthatósági tanulmány, a közúti biztonsági hatásvizsgálat és a környezeti hatástanulmány elkészítése.
Ajánlatot az tehet, akinek az elmúlt három lezárt üzleti évben a gyorsforgalmi út tanulmánytervének, megvalósíthatósági tanulmányának, környezeti hatástanulmányának és közúti biztonsági hatásvizsgálat elkészítéséből legalább nettó 150 millió forint árbevétele származott.
Az ajánlatok beadási határideje október 19. Az értéklésnél egyaránt 50-50 súlyszámmal szerepel az ár, valamint a minőségi kritériumok.
(A magyarországi halálutakról itt olvashatja cikkünket.)
KHF.hu_2015.02.27
Ismerje meg a közbeszerzéseket, keressen a kiírásokban, legyen a nyertesek között!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve