A nyílt tender eredményét az ajánlatkérő Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata közölte az uniós közbeszerzési közlönyben.
A nyerteseknek - az elkészült fejlesztési koncepció és előzetes megvalósíthatósági tanulmány alapján - a tervezett beruházásra vonatkozó következő feladatokat kell elvégezniük:
- részletes megvalósíthatósági tanulmány elkészítése,
- engedélyezési tervek elkészítése, engedélyezési feladatok ellátása,
- kiviteli tervek teljes körű elkészítése,
- a beruházás közmű- és közúti kapcsolódásainak tervezése.
A repülőtéri futópálya előirányzott alapterülete 112 500 négyzetméter, az utasterminál előirányzott alapterülete 1 ezer négyzetméter.
A nyertesekkel május 30-án kötött szerződést a város.
Indult még a közbeszerzésen az Óbuda Építész Stúdió Kft., az "A" STÚDIÓ '90 Építésztervező Kft., továbbá az Utiber Közúti Beruházó Kft. is.
A Napi.hu tavaly februárban, Palkovics László innovációs és technológiai miniszter békéscsabai látogatása kapcsán írt - az MTI tudósítás alapján - a repülőtérről. A békéscsabai repülőtér fejlesztésének előkészítésére 2020 végén 154 millió forintot biztosított a kormány, jelenleg dolgozzák ki a részletes terveket. Szó van a futópálya 1800, illetve 2500 méteres meghosszabbításáról is. A tényleges munkálatok várhatóan 2022-ben indulnak. Ezzel kapcsolatban Palkovics László úgy fogalmazott: a repülőteret alkalmassá kell tenni cargo és business utazásokhoz is, ez magával hozza, hogy sport céloknak is meg fog felelni.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve